Egy forró augusztusi napon érkeztem az olaszországi Firenzébe azzal a céllal, hogy részt vegyek a Europass Teacher Academy hatnapos kurzusán. Ennek címe a következő volt: „Környezetvédelmi ajánlások a fenntartható iskolák számára”. A sustainable school (fenntartható iskola) kifejezés a magyarországi öko-iskola megfelelője. Ezt a címet a Keresztelő Szent János Iskolaközpont is elnyerte, a kurzus ezért különösen hasznosnak ígérkezett számomra.

Az oktatás helyszíne Firenze belvárosában volt, a Santa Croce templom közelében. A girbegurba utcácskák valamelyest megnehezítették a tájékozódást, főleg úgy, hogy minden reggel más irányból közelítettem meg az iskola épületét. Különleges élmény volt, amikor egy ilyen reggelen a város egyik főterén megpillantottam Michelangelo Dávid-szobrát – azaz annak másolatát, mert az eredetit a Galleria dell’ Accademia múzeumban őrzik. Sétáim során jó tájékozódási pontnak bizonyult a várost kettészelő Arno folyó, amely számomra egy kicsit a Duna két partján elterülő Budapesthez tette hasonlóvá Firenzét.

A kurzust Tamara Slovinská tartotta, aki Csehországból származik, de már hosszabb ideje Firenzében él. Tamara nemzetközi kapcsolatok szakon végzett a firenzei egyetemen, tanulmányai alatt főleg környezetvédelemmel foglalkozott. A tanfolyam résztvevői között volt rajtam kívül egy magyar, a többiek Görögországból, Bulgáriából és Spanyolországból érkeztek. Meglepődve vettem tudomásul, hogy egy ember kivételével senki nem volt biológia vagy földrajz szakos tanár – azt gondoltam, ezzel egyedül leszek. Viszont szinte valamennyien „fenntartható” iskolából érkeztek, s a környezetvédelem ügye mindannyiunk számára fontos volt.

A tanfolyam fő célja az volt, hogy gyakorlati ismereteket nyújtson a pedagógusoknak ahhoz, hogy diákjaikat környezettudatos gondolkodásra neveljék. Feladattípusokkal ismerkedtünk, a módszerekről kis csoportokban gondolkodtunk. Megvitattuk az ENSZ fenntarthatósági célkitűzéseit, megismerkedtünk a permakultúra fogalmával és a hozzá kapcsolódó elméleti háttérrel. Ellátogattunk az Orti Dipinti közösségi kertbe, amely Firenze belvárosában egy kis üdítő oázis: önkéntesek munkájából fenntartott, zöldségeket, cserjéket, fűszernövényeket növelő mintakert. A kertben további praktikákat sajátíthattunk el: megtudhattuk, hogyan lehet tengeri sópárlatot vagy fűszerolajat készíteni, valamint megismerhettünk egy ősi öntözési eszközt, az ollának nevezett agyagedényt. Ez egy vízzel megtöltött kis korsó, mely a földbe beásva szép lassan ereszti ki pórusain át a nedvességet, épp annyit, amennyit a talaj megkíván.

A kurzus utolsó napján kulturális programként egy bortúrán vehettünk részt a toszkán borvidéken, ahol többféle vörös- és fehérbort, valamint olívaolajat kóstolhattunk két borászatban.

Firenze rendkívül gazdag műalkotásokban. Nagy örömöt jelentett számomra, hogy az Uffizi galériában olyan alkotók képeit láthattam, mint Botticelli, Leonardo da Vinci és Mantegna. Sajnáltam, hogy a templomok műkincseinek megtekintésére nem maradt időm, azon kívül, hogy szentmisén kétszer is részt vettem: Nagyboldogasszony napján a Dómban, vasárnap pedig a Santa Crocéban. Szállásom a Firenze fölötti hegyre épült Fiesoléban volt. A városka külön élményt jelentett szűk utcácskáival, ciprus- és olajfáival, és a Firenzére nyíló csodás panorámával. A kabócák zsongását mintha még most is hallanám.