Hola Young Learners
2023. július 18. és 24.-e között vettem részt az Erasmus Mobilitási Program keretében egy hetes intenzív nyelvi és módszertani képzésen Alicante (Spanyolország) városában.
A kurzus címe “Inspiring Young Learners”, mely a Smart Teachers Play More képző szervezésében zajlott le. A képző kisebb intézmény, mely nemzetközi csapattal rendelkezik és méretéből adódóan családias hangulattal bír.A kurzus szervezői biztosítottak a résztvevőnek a képzés helyszínén szállást, mely magas színvonalú (étterem, medence, egyéb közösségi tér) és jó elhelyezkedésű.
Nem élve ezzel a lehetőséggel jómagam apartmanban szálltam meg a város központjában, ahol betekintést kaphattam a mindennapi élet ritmusába.
A kurzus időpontjának kiválasztása egybeesett a tanév végével így a katedráról az iskolapadba ülhettem át. A módszertani képzésen magyarok mellett olaszok, dánok, finnek, hollandok és románok vettek részt.
A kurzus első estéjén a regisztráció és a képző bemutatása után közös vacsorán vettünk részt. Kötetlen beszélgetés során megismerkedhetünk a különböző országokban élő kollégákkal és a helyi iskolarendszer adottságaival.
A hétfői napon bemutatkozás után belevetettük magunkat a nyelvi feladatokba. Annak sokszínűsége és játékos, mozgásos formái rávilágítottak, hogy tantermi körülmények között is milyen könnyű érdekessé és változatossá tenni az oktatást.
A következő napon egy történet változatos feldolgozásának lehetőségeit tanulmányoztuk és gyakoroltuk. Szó esett a mesélés fontoságára a nyelvtanulásban és milyen módon lehet sokszínűvé és érdekessé tenni a diákoknak. Egy izlandi mese volt a középpontban, mely lehetővé tette, hogy bepillantást nyerjünk egy európai kultúrában. Délutáni kulturális program látogatás a MASQ múzeumba.
A képző nagy hangsúlyt fektetett a szabadidős és kulturális tevékenységek igényes megszervezésére. Ennek keretében látogattunk el Altea városába. Az egész napos program egy rövid utazással kezdődött, majd a tengerparton a más kurzuson részt vevőkkel együtt közös mindfulness (tudatos jelenlét) feladatokkal bepillantást nyerhettünk, hogyan kell a stresszből kilépni, eltávolodni. Ebédünket a helyi éttermek teraszán fogyasztottuk el, majd egyéni városnézésre volt lehetőségünk. Az estét is együtt töltöttük. Vendéglátónk a képző vezetője volt. Gasztronómiai élményben lehetett részünk. Minden résztvevő országának speciális ételkülönlegességeivel kedveskedett a reésztvevőknek. Házigazdánk spanyol ételekkel látott vendégül.
A következő napokat tanteremben töltöttük és a jó gyakorlatokat osztottuk meg egymással. A kávészünetben lehetőségünk nyílt más országból származó kollégákkal történő eszmecserére, a későbbi iskolai kapcsolatok kiépítésére. Délután közösen ellátogattunk Santa Barbara de Castello várába.
Szombaton reggel a La Palma parkban közös reflexiót tartottunk és ismét rengetek mulitszenzoros feladattal ismerkedhettünk meg, sok-sok nevetéssel körítve. Itt köszöntünk el tanárainktól és kollégáinktól a viszontlátás reményében.
Izgatottan várom a következő tanévet, hogy a tanultakat beépíthessem óráimba. Ezzel biztosítva diákjaimnak a játszva tanulás és a multiszenzoros feladatok adta élményeket.
A mobilitás élményekben gazdag és tanulságos volt.
További információk
- Helyszín: Alicante
Kategória:
Angol nyelvterület
Tanártovábbképzés külföldön - pályázattal